A félig ember, félig szirén Emmának és szirén szerelmének, Galennek együtt töltött időre lenne szükségük. Egyedül, csak ők. Messze Poszeidón és Triton királyságától. Emma nagyapja, a Poszeidón király azt javasolja nekik, látogassanak egy Neptune nevű kisvárosba.
Neptune otthont ad mind sziréneknek, mind félvéreknek, hozzájuk hasonlóknak. Azonban sem Emma, sem Galen nem számított arra, hogy nekik kell békét teremteni az óceáni, a földlakó és az édesvízi szirének között. Arra sem készültek fel, hogy találkoznak a csábos félvérrel, Reeddel, aki nem igazán palástolja érzéseit Emma iránt. Amire pedig végképp nem számítottak, az egy hatalmi harcba való belecsöppenés, amivel nemcsak szerelmük, hanem óceáni királyságaik is veszélybe kerülnek.
Neptune otthont ad mind sziréneknek, mind félvéreknek, hozzájuk hasonlóknak. Azonban sem Emma, sem Galen nem számított arra, hogy nekik kell békét teremteni az óceáni, a földlakó és az édesvízi szirének között. Arra sem készültek fel, hogy találkoznak a csábos félvérrel, Reeddel, aki nem igazán palástolja érzéseit Emma iránt. Amire pedig végképp nem számítottak, az egy hatalmi harcba való belecsöppenés, amivel nemcsak szerelmük, hanem óceáni királyságaik is veszélybe kerülnek.
Vélemény:
Emma és Galen végre elindulhatnak közös útjukra amit megbeszéltek. Bár ez sem megy zökkenőmentesen, mert persze mindenki bele akar szólni, hogy mi a jó nekik, és mert a felnőttek mindig okosabbak. Grom, Galen bátyja a Triton király szerint nem kéne elmenniük. Antonisz, Emma nagyapja a Poszeidon király, pedig egy másik uticélt suttog a lány fülébe. Megbizza unokáját, hogy keressen meg valamit, egy Neptun nevű kisvárosban.
Emma és Galen, hamar megtalálják amit keresnek. Egy másik félvért Reedet, aki szintén rendelkezik Poszeidon tehetségével. Elvezeti őket Neptunba, és elmondja, hogy ebben az álmos kisvárosban a sellők, az emberek és a félvérek együtt élnek békében. Emma úgy érzi, hogy végre nincs egyedül. Ám a bonyodalmak csak ekkor kezdődnek. Galen féltékenysége Reedel szemben és a hellyel szemben is elég nyilvánvaló. A problémák, csak halmozódnak, és a támadás, szinte minden irányból érkezik.
A helyszín leírására nem fektetett túl nagy hangsúlyt az írónő, pedig szerintem egy rejtett közösség ami egy apró kisváros, mindig varázslatos hely. Inkább egyből az események láncolatába pottyanunk. Emmánál, most is sokszor úgy éreztem, hogy nem áll a helyzet magaslatán. Sokszor csak hosszú idő elteltével kezd el gondolkodni a hallottakon, és von le következtetéseket. Nem egy gyors felfogású, és mindezek mellé, még túlon-túl bizonytalan is. De amúgy egy butuska naiv és szerethető személy a maga módján. Galen, végre brillírozott mint az első kötetben. A dühkitöréseit, vagy épp a lekezelő modorát most is imádtam. A poszeidoni király furfangossága és humora zseniális. Új szereplőnk, Reed egy szemtelen és gondtalan karakter, akit nem lehet nem kedvelni. Kedves, bájos, segítőkész és humoros is. Akiket nagyon hiányoltam a történet folyamán az Raína és Tóraf. Az ő személyiségük, és állandó civódásuk sokszor csalt mosolyt az arcomra. Bár a könyv végén kapunk egy kicsit belőlük, de az vajmi kevés.
Összességében azonban ajánlom bárkinek. Könnyű és mégis akciódús olvasmány. Hamar fel lehet falni.
Idézet:
"Begázolok az Atlanti-óceánba, ezúttal nem bíbelődöm a pizsamanadrágom feltűrésével. Elhaladok egy jókora tarisznyarák mellett, aki mintha kísértést érezne, hogy a lábamba kapjon. Leguggolok a vízben, teljesen alámerítem a fejemet, és egyenesen a rák szemébe nézek.
-Ha belémcsípsz, fölkaplak - fenyegetem meg -, és kihajítalak a partra sirályeledelnek.
Poszeidon tehetsége - a vízi állatok nyelvén szólás képessége - csakugyan előnyökkel jár. Ezeknek csak egyike, hogy parancsolgathatok a tengeri lényeknek."
Csillag:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése